Sültburgonya-saláta
Aranybarnára sült, ropogós burgonya frissítő, citromos-mustáros öntettel és roppanós kínai kellel - egyszerre könnyed, mégis ellenállhatatlanul finom.
TOVÁBBItt a spárga szezonja, amely pillanatok alatt véget is ér majd, ezért minél hamarabb vegyünk és együnk sok-sok spárgát. Rostdús, egészséges és finom!
A zöldspárga egyik klasszikus és nagyon ízletes elkészítési módja a felturbózott omlett.
Hozzávalók 2-3 főre:
Elkészítése:
A zöldspárgát megmossuk, megtisztítjuk, az esetleges fás végeket levágjuk. Szeleteljük a spárgákat (ha szükséges) olyan hosszúságúra, hogy kényelmesen elférjenek a serpenyőben, amelyben a fogást elkészítjük.
Ehhez a fogáshoz olyan serpenyőt használjunk, amelynek nem műanyag a nyele, vagy alaposan tekerjük be fóliával, mert a sütőben is használjuk majd.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Egy nagyobb serpenyőben olvasszuk össze a vajat és az olívaolajat, majd adjuk hozzá a spárgát, 2-3 percig kevergetve pirítjuk, sózzuk-borsozzuk. Adjuk hozzá a szalonnát, és további 1-2 percig pirítjuk.
A tojásokat közben felverjük, sózzuk-borsozzuk, petrezselyemmel fűszerezzük. Ráöntjük a spárgára, és a tűzhely hőfokát levesszük közepesre. Kb. 3-4 percet főzzük így. Félrehúzzuk, rámorzsoljuk a tetejére a feta sajtot és betoljuk a sütőbe. Pár percig grillezzük, amíg a tojás megszilárdul és a sajt megolvad.
Aranybarnára sült, ropogós burgonya frissítő, citromos-mustáros öntettel és roppanós kínai kellel - egyszerre könnyed, mégis ellenállhatatlanul finom.
TOVÁBBOmlós sertéstarja fokhagymás-mustáros pácban, együtt sütve illatos, aranyszínű burgonyával - egyszerre kiadós és ellenállhatatlanul finom.
TOVÁBBTúrógombóc ropogós morzsába forgatva, friss epervelővel, egy kis fahéjjal megbolondítva - mennyei desszert, amit érdemes kipróbálni a hétvégén!
TOVÁBB