Marhapörkölt
Szaftos marhalábszár, vörösbor, paprika, paradicsom és fokhagyma - minden falat mély, gazdag ízeket rejt. Lassan főzzük, türelmesen rotyogtatjuk, hogy a hús szinte szétessen a villán.
TOVÁBBEzt az ötletet egy hagyománykedvelő lengyel recept alapján dolgoztuk ki, amely hazájában igen nagy népszerűségnek örvend. Az elkészítése nagyon egyszerű, az eredmény pedig nagyon finom. A recept egyszerű tehéntúrót javasol, de ezt a fogást juhtúróval is elkészíthetjük, ha izgalmasabb ízekre vágyunk.
Hozzávalók:
A töltelékhez:
Elkészítése:
A túrót egy tálban villával szétnyomkodjuk, a hagymát felkockázzuk, a metélőhagymát felkarikázzuk. A töltelék valamennyi hozzávalóját a metélőhagyma kivételével alaposan összekeverjük, ízlés szerint fűszerezzük.
A főtt burgonyát vastag hasábokra vágjuk, majd forró grillen átsütjük.
Tegyünk a tányérokra egy kevés vajat, helyezzük rá a forró, grill burgonyát, hogy megolvadjon. Szórjunk a burgonyára ízlés szerint egy kevés ételízesítőt, majd halmozzuk rá a túrós tölteléket. Végül szórjuk meg apróra vágott snidlinggel.
Szaftos marhalábszár, vörösbor, paprika, paradicsom és fokhagyma - minden falat mély, gazdag ízeket rejt. Lassan főzzük, türelmesen rotyogtatjuk, hogy a hús szinte szétessen a villán.
TOVÁBBSzaftos, fűszeres csirkés egytálétel, melyet a szárított paradicsom és a fűszerpaprika tesz igazán különlegessé és karakteressé.
TOVÁBBEbben a receptben négyféle sajtot kombinálunk szárított paradicsommal és egy kis tormával, hogy minden falat krémes, olvadt és kicsit pikáns legyen.
TOVÁBB