Csirkemellsonka
A házi csirkemell sonka nemcsak szaftosabb és ízesebb, de egyedileg fűszerezhető is, így mindig a saját ízlésünkre szabhatjuk.
TOVÁBBEzt a komplett, egészben sült csirkés fogást vacsorának vagy hétvégi ebédnek javasoljuk, amelyet kortól függetlenül mindenki szívesen fogyaszt.
Hozzávalók:
Elkészítése:
A csirkét alaposan mossuk meg és töröljük szárazra. Egy tálban dolgozzuk össze a pác hozzávalóit: az olajat, a mustárt, a mézet és az ételízesítőt, majd a csirkét alaposan dörzsöljük be vele.
A hagymát tisztítsuk meg, majd vágjuk kockára, adjuk hozzá a felszeletelt fokhagymát és petrezselymet, valamint 3 evőkanál vajat. Töltsük meg a csirkét ezzel a hagymás keverékkel, majd hústűvel vagy fogpiszkálóval zárjuk le a csirkét, és a lábakat egy madzaggal kötözzük össze.
A burgonyát megtisztítjuk, majd enyhén sós vízben félpuhára főzzük. Miután kihűlt, ízlés szerint vágjuk fel hasábokra vagy szeleteljük fel. Ezután ételízesítővel fűszerezzük.
Egy mélyebb sütőtálat alaposan kikenünk a maradék vajjal, beletesszük a burgonyát, és a közepébe enyhe mélyedést alakítunk ki – ide helyezzük a csirkét. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 1-1,5 órát sütjük.
A kész fogást Ízmester tormakrémmel tálaljuk.
A házi csirkemell sonka nemcsak szaftosabb és ízesebb, de egyedileg fűszerezhető is, így mindig a saját ízlésünkre szabhatjuk.
TOVÁBBMeleg, fűszeres, ropogós – így lehetne leginkább jellemezni ezt az egyszerű, mégis mennyei sült csirkeszárny receptet.
TOVÁBBA cékla édeskés íze, az alma frissessége és a bébiuborka roppanóssága tökéletes összhangot alkot, amit a mustáros-tejfölös öntet és a kapor fűszeres frissessége tesz még izgalmasabbá.
TOVÁBB