Grillezett oldalas sült paprikával
A grillezett oldalas elkészítéséhez először az oldalast megmossuk, megtisztítjuk és puhára főzzük a zöldségleves alaplében.
Miután kihűlt, feldaraboljuk, bedörzsöljük az olaj felével, a sültoldalas fűszerkeverékkel és a tormával. A húst még ízlésünk szerint egy kevés sóval és borssal is ízesítjük, majd 2 órára a hűtőbe tesszük.
A grillt felforrósítjuk, majd a húst mindkét oldalán 5 percig grillezzük, vigyázva, hogy a bőrt ne égessük meg.
A paprikákat megmossuk, megtöröljük, megsózzuk, megkenjük egy kevés olajjal, majd addig grillezzük, amíg a héjuk bebarnul. A paprikákat egy nagy tálba tesszük, amit letakarunk, így miután kihűltek, a héjuk könnyedén lehúzható.
A paprikákat ezután 4 részre szeljük, a magokat pedig eltávolítjuk. A szárított paradicsomokra mozzarella szeleteket teszünk, majd az egészet betekerjük sült paprikacsíkkal és megtűzzük fogpiszkálóval.
Valamennyi paprikacsíkot ezen a módon megtöltjük.
Összekeverjük az olajat, a balzsamecet és kevés grillzöldség-fűszerkeveréket, és a paprikafalatokat ebben a pácban érleljük. 5 percig grillezzük őket, és közben időnként meglocsoljuk a maradék páccal.
A sült oldalast a grill paprikafalatokkal tálaljuk.
Jó étvágyat kívánunk hozzá!