A zöldfűszeres tarja elkészítéséhez először a húst mossuk át, majd enyhén klopfoljuk át a szeleteket. Locsoljuk meg a húst a folyékony fűszerpáccal. A kezünkkel alaposan dörgöljük be a szeleteket, majd lefedve tegyük hűtőbe minimum egy órára. Ha van időnk hagyjuk pihenni a húst akár egész éjszakán át!
Amíg a hús pihen, készítsük el a salátát. A szárított paradicsomról öntsük le a rajta lévő olaj felét egy kisebb tálba, majd a paradicsomokat daraboljuk három-négy részbe.
A leszűrt olajhoz adjunk egy kevés mustárt, citromlevet, vörösborecetet, sót, borsot. Keverjük el, ez lesz a saláta dresszingje.
A kígyóuborkát mossuk meg, vágjuk hosszában négy részre, majd kockázzuk fel. A lilahagymát hámozzuk meg és vágjuk vékony szeletekre.
A fetát morzsoljuk hozzá, a bazsalikom leveleket pedig távolítsuk el a szártól. Tegyük a hozzávalókat egy tálba, öntsük le a saláta öntettel, majd keverjük el alaposan.
Egy serpenyőben hevítsünk kevés olajat, majd közepes hőfokon oldalanként 8-10 perc alatt süssük készre a hússzeleteket.
Ezután nincs más hátra, csak a tálalás! Jó étvágyat!