A tepsis fokhagymás-mustáros tarja elkészítéséhez először is melegítsük elő a sütőt. Kapcsoljuk be a sütőt 165°C-ra (légkeverés sütési mód). Készítsünk elő egy nagyméretű tepsit vagy sütőedényt.
A burgonyát pucoljuk meg, mossuk meg, majd vágjuk félbe vagy negyedbe mérettől függően. Tegyük egy tálba, locsoljuk meg kb. 2 evőkanál olívaolajjal, ízesítsük ízlés szerint sóval, fokhagymával és egy kevés őrölt fekete borssal. Alaposan forgassuk össze.
A sertéstarját mossuk meg, majd papírtörlővel töröljük szárazra. Öntsük a tarjára az Ízmester Mustáros folyékony fűszerpácot. Adjunk hozzá szárított fokhagymát, majd alaposan masszírozzuk bele a húsba a pácot. Hagyjuk állni legalább 15-20 percig, de inkább 2 óráig, hogy az ízek jól átjárják. Ha van több időnk, egy napig a hűtőben pácolva még intenzívebb lesz az ízhatás!
A sütőedényt locsoljuk meg egy kevés olajjal. Terítsük szét a befűszerezett burgonyát a tepsin. A bepácolt tarjaszeleteket helyezzük rá. Fedjük le a tepsit alufóliával vagy használjunk fedeles sütőedényt. Toljuk az előmelegített sütőbe, és süssük 165°C-on 90 percig. Így a hús csodásan megpuhul.
Jöhet a pirítás! 90 perc után vegyük ki a tepsit, óvatosan távolítsuk el a fóliát vagy a fedőt. Emeljük a sütő hőmérsékletét 200°C-ra. Tegyük vissza a tepsit a sütőbe, és süssük további kb. 10 percig, amíg a hús és a burgonya enyhén megpirul.
Jó étvágyat hozzá!