A sajtos chips és gazpacho elkészítésénél először a gazpacho levest készítjük el.
Vágjuk fel a paradicsomot kockákra. A paprikát félbevágjuk, kivágjuk a magházat és kockákra vágjuk. Az uborkát hosszában félbevágjuk, kanállal kikaparjuk a magokat és kisebb darabokra vágjuk. Tegyük a zöldségeket turmixgépbe, majd öntsük hozzá a vizet és az olívaolajat, és ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, kevés pirospaprikával.
A pirítóst kockákra vágjuk, és a fokhagymával, valamint a petrezselyem felével együtt szintén a turmixgépbe tesszük. Turmixoljuk simára, majd hűtsük be a levest.
A sütőt melegítsük elő 190 ° C-ra. Sütőpapírral bélelt tepsire 6 kis halom parmezán sajtot fektetünk le, amelyekre egyenlően szétosztjuk a darált mogyorót. Süssük a sütőben készre a chips-szet kb. 10-15 perc alatt.
A behűtött Gazpacho mellé a kisült chips-szet kínáljuk.